2016. jún 15.

SoundMAGIC ST80 – Újdonság dupla köntösben!

írta: MUZIXblog
SoundMAGIC ST80 – Újdonság dupla köntösben!

Azt senkinek nem kell ecsetelnem, hogy sportolás közben a zenehallgatás igen macerás.
Kábelek, zenekeltő egységek, ráadásul meg kell küzdenünk a füles-fejes megfelelő rögzítésével is, régen rossz, ha kiesik a fülünkből futás közben a fülhallgató, kellemetlen perceket okozva ezzel nekünk, zene szerető sportrajongóknak.
A Soundmagic egy “concept” (tervezési fázis végső szakaszában lévő) termékével ismerkedünk most meg, ami erre a szegmensre helyezi a hangsúlyt.

st80.2

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a földön elsőkként tesztelhetjük ezt a terméket, megvizsgálva minden részletét!

Külcsíny

Első ránézésre igen bizarr szerkezetnek tűnik, nagyon szépen csomagolt kiadásban.

st80.1

A tervező koncepciója szerint olyan sport fülhallgatót tervezett, ami nem szakad el a külvilágtól, de kényelmes és nem esik ki a fülből. Most megbizonyosodhatunk tehát róla, vajon sikerült-e az elképzelést maximálisan megvalósítani.

A fülhallgató egy két komponensű (hibrid?) szerkezet, van egy önálló vezetékes modulja és egy teljes értékű BT modulja. Ezek között, egy csavaros csatlakozóval lehet váltanunk, ami nagyon eltalált darab, sok százezres fülesek is megirigyelhetnék, ugyanis rátekerve a csatlakozót a fogadó egységre, egy gumi peremmel meghúzhatjuk azt, ezáltal elkerülhetjük a mozgatás általi kicsúszást, kiesést.

st80.9

A fülhallgató modul egy elég bonyolult mechanizmust alkalmaz, van egyrészt egy kampó, aminek a belső fele szilikonnal bélelt, kényelmi szempontok miatt, ugyanis ez érintkezik a fül külsejével. Ezen található a fülhallgató test, ami 3D mozgást képes végezni a kampón. De ez csak a kezdet, ugyanis a kampó hossza változtatható egy precíziós mechanikai csúszkával, illetve oldal irányba is forgatható. Ennyi mozgatással azt hiszem bárki a fülére tudja hangolni a szerkezetet.

st80.10

A füles teste is egy hibrid megoldást takar szerintem, ez pedig egy hagyományos earbud és egy IEM keveréke. Ezáltal az izoláció nem olyan nagy mértékű, mint a köznyelvben „agybadugósnak” nevezett változatnál, de lényegesen nagyobb, mint az earbud megoldásoknál. Ez persze vonatkozik a hangképre is, egészen pontosan a mély tartományra, megfelelő illesztékkel sokkal több mély energiát közvetít nekünk mint az earbud fülesek. Viszont akik az IEM rendszerű fülesektől irtóznak, (úgy érzik hogy kellemetlen amikor valami állandóan a fülükben van) azok javaslom tegyenek egy próbát az ST80-nal, mert lehet, hogy ez lesz a megoldás számukra.

st80.7

Tartozékok

Szép nagy kemény szövet tok, benne igényesen becsomagolva a füles két komponense. 8 pár szilikon illeszték amelyekből 4 speciális, csavart furattal ellátott külsejű (a jobb külvilággal való kapcsolattartás miatt), 3 pár Comply, egy ezüst színű CTIA-OMTP átalakító és egy töltő vezeték a felhozatal. Egész megnyerő. Hiányérzetünk nincs.

st80.13

Működés

A vezetékes rész összeállítás után teszi a dolgát, igen míves, félig döntött jack csatlakozóval kapcsolódva a lejátszó szerkezethez.

A bonyolultabb a BT rész bemutatása, hiszen itt elég sok szempontot figyelembe kell vennünk. Sport közben nem mindig van kéznél a lejátszó (rend szerint mobil telefonunk) így eléggé sokat nyom a latban, hogy milyen hatótávval bír a fülhallgató BT modulja. A jó hír az, hogy az általam eddig hallott legerősebb modullal van dolgom, 4 15 cm vastag beton fal és több mint 10 méter távolság kellett hozzá, hogy szaggatni kezdjen a szerkezet. Tehát egy közepes teremben megfelelő pontra elhelyezett telefon esetén nem kell tartanunk attól, hogy szaggat a vétel, ez igen jó hír, tehát az érem egyik oldala kipipálva, de mi van a sokszor kínzóan kevés akku idővel? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen kis méretű szerkezeteknél a legkényesebb pont az akkumulátor kapacitása. Emiatt ezek a fülesek rendszerint jó ha 3-4 órát képesek teljesíteni, de nagy hangerőn még ennél is kevesebb várható. Itt viszont a zsinóron a vevő-erősítő mellett található egy igen izmos tápegység is (350 mAh akksival), ami jól eltalálva fül mögött elhelyezve és belecsúsztatva a pólóba láthatatlanná tehető, de mivel csiptetője is van, így könnyen hozzátűzhetjük a póló szegélyéhez, ezáltal kiküszöböljük a gyors mozgásokkor keletkező kellemetlen súrlódásokat. Ezzel a táppal 10  órás zenehallgatási és 200 órás rendelkezésre állási üzemidőt ígér a gyártó, amit percre pontosan nem mértem meg, de eddig nem tudtam lemeríteni a modult, pedig beletettem már jó pár órát.
A sportolás közbeni zenehallgatás elengedhetetlen feltétele, a megfelelő rögzítése a hangkeltő egységnek. Ennél a fülesnél a már leírt mechanizmus azt eredményezi, hogy igen stabilan a fülünkben marad a szerkezet, feltesszük a kampót, a fülest rányomjuk a fülre, az illesztéket bedugjuk a fülünkbe közben a 3D pántot használva igen precízen megtaláljuk azt az állapotot, ahol a legjobb az illeszkedés, majd a kampó hosszát beigazítjuk méretre. Leírva több időt vesz igénybe, mint használat során.

st80.8

Hang – vezetékkel

Elöljáróban le kell szögeznem, nem egyszerű a füleshez megfelelő illesztéket párosítanom.
Egy igen nagy méretű Sony puha szilionra eset végül a választásom, ez kellő mély energiákat ad, de a többi tartományt sem nyomja el. Az izoláció mint említettem elég csekély, megfelelően nagy szilikont választva épp megteszi.

Hangképe lineárisnak tekinthető, azzal a kiegészítéssel, hogy a mélyközép tartomány kissé visszafogott (megfelelő dap-amppal meghozható, de nem hiszem, hogy mindenki 200+ ezer forintos meghajtóval kívánja hajtani) közepei elég tágasak, koncentráltak, precízek. A precíz szót talán az egész hangképre rá lehetne biggyeszteni, de a magasai igen visszafogottak. Ez persze nem mindenkit riaszt el, de ne várjunk csilingelő cintányérokat, mert helyette igen óvatosan (finoman) adagolt magas tartományban lehet részünk. Félreértés ne essék, nem hiányzik a magas energia, csak finoman a háttérben marad. Viszont ettől igen sokáig hallgatható a füles, nem fárasztó az egész. Nagyon hamar szokható a hangzása.

st80.12

Diana Krall tónusa szépen duruzsol középről, precíz, szép, közepes térrel megáldva.
Earl Klugh gitárja egységes a bőgővel, dobossal, harmóniában zenélnek, nehéz őket ott hagynunk.

Szentségtörés-e sport fülessel klasszikust hallgatni?
Nem, ha normálisan megszólaltatja…illetve ha vezetékkel használjuk,akkor már mindjárt lehet otthon is karosszékből élvezni klasszikus kedvenceinket. Meglepően lineárisan szólal meg Perahia zongorája, a vonósok aláfestése pedig nem tolakodó, de fémjelzi, hogy nem csak Murray van egyedül a teremben, persze hogy nem, hiszen ez zongoraverseny, Bach neve fémjelzi.

A Buena Vista jól ismert Chan-chan ütemeiben némi grízt vélek felfedezni a magasak alján, de nem zavaró. Tér nagyon rendben van, énekesek helyükön, nem borul semmi, élvezetes Ochoa bácsi orgánuma.

Garbarek szaxofonja mattnak indul, a csörgődobok kissé összemosódnak, de a szaxofon magára talál, a csörgődobok hangja a visszafogott magasaknak köszönhető. A mélyebb csörgő például tökéletes, a magasabb a visszafogottabb. Összességében azonban egységes, az üstdob is teszi a dolgát, ütemem betölti a hátteret, alap ritmust adva a zenének.

Metallica – One
Van kellő mély alap, de a sok hangszerrel kissé mostohán bánik, Itt elsősorban a dob-basszusgitár-gitár-ének kombóra gondolok, hiszen ezért vettem elő ezt a zenét (metálnál jó hangszereléssel egész szépen modellezhető a részletesség). Nos itt valamelyest csökken, minden egyes belépő hangszerrel, persze nem veszik el, nem mosódnak össze, de a szétválasztás, nem idézi a magas minőségű fülesek teljesítményét, de 10-20 ezres kategóriában reális.

Aztán Two steps-nél magára talál….kellően részletteli, de a drámát sem nélkülöző hanghatás, sok eseménnyel. Kicsit több basszus azért nem ártana, de ez is megteszi. Az biztos, hogy nem borul a hangkép a mély energiák irányába.

st80.6

Hang – bluetooth

Diana Krall – Quiet Nights
Visszafogott mélyenergiák, nagyon szép közép tartomány. magasak háttérben, a tetejük picit lehetne több. Semmi nem nő a többi fölé, egységesnek hat. Azt is mondhatnám rá, hogy unalmas, de a közepek részletessége és szépsége kihúzza az álmot a szemünkből. És persze ez a szám pont ilyen….

Bach szerintem pont olyan mint vezetékesen, ha folyamatosan A/B vaktesztet hajtanék végre, talán a vezetékesnek adnám az elsőséget, de a különbség igen csekély.

Buena Vista is igen hasonló, talán itt kisebb a tér és a mélyek is kurtábbak, de általánosságban nem érzek pregnáns eltérést.

st80.3

Garbarekék is közelebb állnak egymáshoz, de emiatt talán kevésbé érzem a magasak visszafogottságát…ez most természetesebbnek hat, élesebb tenor szaxofonnal. Mélyekben itt is kijön a visszafogottság.

Metallicánál dobok kissé grízesek, énekes erősebb, markánsabb hangú (ez most jó) elektromos gitár roppant erőteljes, mindent felfal, kissé verekszik Hetfield-del aztán magára marad. Ha egyedül van akkor azonban olyan metál íze van a dolgoknak. Talán itt jobban tetszik ez az egész…igen, megfelelő keménység, részletesség, feszültség. Pici mélyenergia még beleférne, de ez csak kekeckedés.

Two steps from Hell – Black Balde
Ez is nagyon hasonló a vezetékes megszólaláshoz. Talán kissé szűkebb a tér, de a részletek ugyan úgy ott vannak. Dinamika itt sem teng túl, olyan mintha felülről néznénk a csatába indulókat.
Azért ha kell, odateszik magukat a dobosok, mégis csak harc lesz ebből…

Egy elég összetett rendszert vizsgálgattam, mind vezetékes, mind bluetooth oldalon rengeteg hangolási lehetőséggel. Hangját tekintve a BT átlag felett áll jóval, persze kinek mi tetszik, nekem bejön ez az analitikus hangkép, talán a mélyközép és a magas hangok visszafogottsága lehet elsőre szokatlan, zavaró.

st80.5

Építési minőségét, tartozékait, hordozhatóságát tekintve példás darab, hihetetlen gyorsasággal és hosszú és megbízható üzemidővel párosítva. Kissé “all in one íze” van a dolognak, a hangkép nem a legpopulárisabb a ma kapható modellek közül, de mindenképp sokáig hallgatható, kiegyenlített.

Mindazoknak ajánlom akik mozgáshoz, sportos életmódhoz, utazáshoz keresnek kis méretű, sokáig használható, megbízható készüléket!

 

HASZNOS LINKEK

SoundMAGIC ST80

SoundMAGIC márkaoldal: soundmagic.muzix.hu
Muzix webshop: muzix.hu
Muzix blog: blog.muzix.hu
Inda blog: muzix.blog.hu
MuzixGroup: muzixgroup.hu

facebook
facebook.com/SoundMAGICMagyarorszag
facebook.com/MuzixGroup

Szólj hozzá

Fülhallgató