2016. jún 15.

Mit és hogyan mér a lépésszámláló?

írta: MUZIXblog
Mit és hogyan mér a lépésszámláló?

Szeretnénk néhány tévhitet eloszlatni, illetve a RUNTASTIC okosórák működési elvének bemutatásával segítséget adni mindazoknak, akik egy ilyen eszközt vásároltak, avagy terveznek venni.
“Hányat lép egy veréb egy esztendőben?” Egyet sem, mert ugrik…
A tréfás találós kérdést mindannyian ismerjük és talán segíthet rávilágítani arra, miként is működik egy okosóra. A lépésszámláló készülékek hasznosságának lényege azok szoftveres hátterében rejlik.
Ugyanis egy karon, vagy övön hordott eszköz – a technika mai álláspontja szerint – nem képes a lépéseink pontos mérésére. Hiszen azok nemcsak egyénenként változnak, de adott esetben pillanatnyi lépés intenzitásunktól is függ, hogy mekkorát lépünk és közben mekkora távolságot teszünk meg.


Runtastic MOMENT Fun okosórák, hölgyek részére

Legfontosabb, a működési elv és környezet megértése.
A karon hordott okosórák legfontosabb érzékelője és működésének alapja egy többtengelyes giroszkóp, amely a gyorsulási értékek és gyorsulási irányok rendkívül precíz mérését és ezen adatok rögzítését valósítják meg folyamatos üzemben. Ezek a testet érő erőbehatások. Ezen adatok tárolását 7 napos időtartamig képesek megvalósítani és amennyiben ezen idő alatt az okostelefonos applikációval az óra szinkronizálásra kerül, az a mért értékeket átadja és a tárolója újra 7 napi adatmennyiség rögzítésére képes.
A többtengelyes giroszkóp adatait egy mikroprocesszor dolgozza fel és a mért értékeket azok mértékének is irányának megfelelő mozgások alapján egy a felhasználó által jól értelmezhető „mértékegységre” konvertálja, amelyet mindenki könnyedén megért. Ez a lépésszám. Mivel minden ember másként lép és a lépéseknek sem a hosszát, sem az erősségét nem lehet megmérni ( csak mérőszalaggal és stopperrel) ezért a Runtastic a gyógyászati iparban kifejlesztett nemzetközileg elfogadott algoritmus alapján az emberi testet érő gyorsulásokból bonyolult számítások segítségével számolja ki, hogy a mozgás hány megtett lépésnek felel meg. Mivel azonban valójában nem a lépéseket számolja, – hiszen azt nem lehet – ezért a különböző erőbehatások által kiváltott mikro gyorsulásokból számítja ki a megtett „lépéseket” azaz az emberi test mozgását.


A mozgás grafikus megjelenítése az applikációban

A cél ugyanis az energiafelhasználás és az aktivitás mérése. Fizikai tanulmányainkból talán rémlik, hogy a munkavégzés – és így az energia, avagy kalóriafelhasználás – az erő és az út szorzatából képződik. Azaz napi energiafelhasználásunk attól függ, hogy mekkora távolságon vagyunk képesek saját testtömegünket mozgatni, az ehhez szükséges erőt kifejtve. Ennek legegyszerűbb és legközérthetőbb “mértékegysége” a lépésszám. Ezért aztán a lépésszámmal kifejezett napi mozgásmennyiség aktívan befolyásolja a metabolizmus feletti kalóriaigényt és pontossá teszi a napi kalóriafelhasználásunkat. Azonban az “óra” nem tudja, hogy mekkorákat lépünk, hiszen nem képes azt mérni, ráadásul akár mi magunk is andaloghatunk aprókat lépve, vagy hatalmas megnyújtott lépésekkel siethetünk célunk felé.
Amit tud mérni azonban, az ilyen esetben a mozgás intenzitásával arányosan változó gyorsulási értékek és irányok, amelyek annál erőteljesebbek, minél nagyobbakat lépünk.
A készülék működtetéséhez egy applikációra és abban való regisztrációra is szükség van. Itt adjuk meg ugyanis személyes adatainkat, mint az életkor, a testtömeg, a magasság és a nemünk. Metabolizmusunk ugyanis alapvetően ezen értékek mentén változik. Ezért, ha fiatalabbnak mondjuk magunkat, vagy nehezebbnek, esetleg magasabbnak, akkor több kalóriát fog mutatni a számláló, a valósnál. A pontos adatok megadása esetén statisztikai adatok alapján fogja a metabolizmus ( alap energia felhasználás) kalóriaigényét mérni.


Runtastic ORBIT – könnyű, vízhatlan okos karpánt napi aktív sportoláshoz

A statisztikai működési elv miatt a termékek működése napi szinten így eltérést mutathat a precízen számolt lépésektől, jóllehet a mozgások alapján egyéb mozgás érzékelését is megteszik, még ha azt a felhasználó nem is számolja. A cél ugyanis a mozgás mérése és a mozgás során leadott energia minél pontosabb meghatározása. Ezért a Runtastic termékek vízben is képesek ennek a mérésére ( ezért vízállóak) és bár úszás közben nem lépünk, az ott végrehajtott mozgás is „lépésszámként” azaz az egészséghez vezető úton ebben a „mértékegységben” jelenik meg.
Egy kicsit a kilokalória mértékegységhez hasonlítanám, mert közvetlenül azt sem érzi a felhasználó, hogy mennyi kalóriát éget el, de mégis fontos tudnia, ha oda akar figyelni az egészségére, vagy esetleg testtömegére. Ilyen „mértékegység” a lépésszám is.
Ez azt is jelenti, hogy az emberi testet érő egyéb rezgések és külső behatás okozta mozgások a giroszkóp mért adatait befolyásolják, befolyásolhatják, és így előfordulhat, hogy egy járműben utazva az Önt ért gyorsulási értékek hatására is megváltozik az érték. Azonban ez valójában nem számít, hiszen egy nap figyelése esetében egy ilyen eszköz pontossága sosem tud 100%-os lenni. Egy hetes viszonylatban már igen-igen pontos, míg tartósan hordva, tökéletesen képes leírni az életmód energiafelhasználását megtett lépések számával, és az elégetett kalória mérésével. Ez utóbbit úgy képes mérni, hogy az applikációban megadott személyes adatokból kikalkulálja a metabolizmus értékeit és azt a lépésszámláló adataival, valamint az „aktív percek” mérésével súlyozza. Ebből alakul ki a valós kalóriafelhasználás.
Ez már olyan pontosságú adat, hogy ezzel szembe állítva a táplálkozáskor bevitt kalóriamennyiséget, akár napi szinten lehet tökéletesen felügyelni az energiaegyenleget.
Az eszköz három fő célt valósít meg:
1. mozgásra ösztönözzön az egészség megtartása érdekében ( ennek mértékegysége a lépésszám, de ez úszás, vagy felülési gyakorlatok közben is számol, hiszen az is mozgás)
2. A kalóriaegyenleg pontos betartását tegye lehetővé ( elhízás ellen, vagy fogyási célból, ez a metabolizmus kalóriaigénye mellett a mozgást és az aktív perceket is figyelembe veszi)
3. Az alvásfunkciók megfigyelésével a mély alvást és az ahhoz szükséges életmódot támogassa. (az alvás üzemmódra átváltva ezt is a mozgások mérésével valósítja meg és processzálja)
Az eszköz emellett arra is képes, hogy az applikációban beállítva az inaktivitásra figyelmeztessen. A Runtastic applikációk jelentős választékával az eszköz igen széles körben használható ki és modulárisan megvásárolható módon akár professzionális igényekre is adekvát megoldást kínál. Fontos, hogy annyit legyen a karon, amennyit csak lehetséges, így rövid idő alatt értékelhető adatmennyiséghez juttatja felhasználóját.
Végezetül egy energiafelhasználási tájékoztató, melyből jól nyomon követhető a test gyorsulásainak mértékével szorosan összefüggő energiafelhasználás.
Reméljük, hogy sikerült pontosan rávilágítanunk, milyen hasznos és nagy tudású eszköz is egy Runtastic okosóra. Az egészségügyi “iparból” kifejlesztett technológiák a hétköznapokban teszik lehetővé az egészségünkre való aktív odafigyelést egy “jótékony edzőtárs” támogatásának köszönhetően.

Jó egészséget, sok mozgást, jókedvet kíván a Runtastic Magyarország Csapata


HASZNOS LINKEK

Runtastic MOMENT

Runtastic márkaoldal:runtastic.hu
Muzix webshop: muzix.hu
Muzix blog: blog.muzix.hu
Inda blog: muzix.blog.hu
MuzixGroup: muzixgroup.hu

facebook
facebook.com/RuntasticMagyarorszag
facebook.com/MuzixGroup

Szólj hozzá

Tanácsok