2016. jún 15.

Fej- és fülhallgatók bejáratása

írta: MUZIXblog
Fej- és fülhallgatók bejáratása

Akármilyen hihetetlen, ez bizony igaz.

Fej- és fülhallgatóinkat alaposan be kell járatni!

Mit is jelent ez?
Kibontjuk a szeretett kedvest, megszabadítjuk dobozától, sietve feltesszük, bekapcsoljuk telefonunkat, lejátszónkat és…mi ez a szörnyűség?

A kérdés jogos, hiszen a bemutatóteremben és  Zoltán barátunknál egy sokkal szebb, finomabb hangot hallottunk, nem ezt az éles visító szörnyűséget. Még a legmodernebb technológiával és minőség ellenőrzéssel készülő fejesek, fülesek is nagyrészt membránosak (egy membrán mozog ide-oda, keltve a hanghullámokat) amit egy tekercs és egy mágnes egymáshoz való viszonya mozgat.

DCDriver

Tehát membrán (4,5), tekercs (2,3), mágnes (1).
A fenti képen az RHA T20 kettős tekerccsel rendelkező fülhallgató szerkezete látható.

Mint ahogy az autó dugattyúinak, úgy ezeknek is egymáshoz kell “kopniuk”. Míg ez be nem következik a hangkép, az egyes tartományok, frekvenciák igen kiemeltek, visszafogottak lehetnek, ez pedig a legritkább esetben tükrözi az eszköz alkotóinak elképzeléseit.

Tehát adjunk időt a berendezéseknek és meg fogjuk látni, “beáll” a hangkép, szépen kisimul minden….főként arcvonásaink!

De hogy történjen ez? – hallom a kérdést.

Vannak különféle teszt zenék, de rendszerint azokon a zeneszámokon, amiket hallgatunk folyamatosan, normál hangerőn járassuk az eszközöket. Tegyük a lejátszást végtelenre és a telefont töltőre, majd hagyjuk magára őket…akár órákon át.
Általában 20-50 órát szoktak javasolni, tapasztalataim szerint az 50 óra rendszerint tökéletesen elég, de már 10 óra bejáratás után meglepetés érhet minket a kezdeti hangképhez képest.
Ez 2-3 éjszakát jelent, ha nem magunkon járatjuk be az eszközöket, rendszerint hallható a különbség.

Mindenképp próbáljuk ki a fent leírt folyamatot terméken, mielőtt a visszaküldés opciót választanánk!

Tapasztalatok alapján a döntő többség bejáratás után megszereti a terméket.

 

HASZNOS LINKEK

RHA T20

RHA-Audio márkaoldal:rha-audio.com/hu
Muzix webshop: muzix.hu
Muzix blog: blog.muzix.hu
Inda blog: muzix.blog.hu
MuzixGroup: muzixgroup.hu

facebook
facebook.com/RHAAudioMagyarorszag
facebook.com/MuzixGroup

Szólj hozzá

Tanácsok